Tartalomból:

Vissza a főlapra

Egyház Kft.

A bérmálások ideje akaratlanul is pünkösdre irányítja figyelmemet. Az ünnep táján sok fiatal és idősebb keresztény részesül a keresztény érettség szentségében. Sajnos igaz a másik – rosszmájú, de sajnos gyakran a valóságot tükröző – megfogalmazás is, mely szerint az egyházból való kiiratkozás szentségében részesülnek ők. Fellélegeznek, hogy végre megszabadulnak a hittanra járás kényszerétől. Pedig éppen a fordítottjának kellene megtörténnie, hiszen már az első pünkösd is egységet, nem szétszóródást teremtett.

Valamennyien el tudjuk képzelni az apostolok lelki állapotát. A húsvéti esemény zűrzavart és tanácstalanságot szült lelkükben. Voltak, akik mindenből kiábrándulva még a helyszínről is el akartak szökni. Úgy érezték, délibábot kergettek, olyan valakit követtek, aki becsapta őket. És szégyen ide, szégyen oda, inkább választották a visszatérést a faluba, a régi szokásokba, a megszokott körbe. Mert az ember hajlamos arra, hogy ha nem azt kapja Istentől, amit elvárt, akkor hátat fordít neki, és azt sem szereti, ha Isten kizökkenti az élete megszokott kerékvárásából. Az apostolok többsége azonban a helyben maradás mellett döntött, bár nem tudták, mi vár rájuk. Valamit ugyan megértettek a Mester szavaiból, de azok valami olyanról szóltak, ami túlhaladja az emberi tapasztalatot. Nem maradt más hátra, mint hogy türelemmel várjanak. Nem sürgették sem az időt, sem az Istent. Együtt imádkoztak és várták a krisztusi ígéret beteljesülését. Ugyanakkor nagy félelem járta át őket. A bizonytalanság és a külső világ nyomása előtt az ajtót is bezárták – de a szív ajtaját nem.

Az egység és a közösség megteremtése az apostolok számára sem volt könnyű feladat. Jézus ugyan kiválasztotta őket, dolgoztak is vele és az ő megbízásából, vonzotta őket Jézus személye, mégis mindegyikük megőrizte saját ambícióját: miniszterek szerettek volna lenni Jézus országában! Nem is sejtették, hogy később valóban azokká válnak, de újfajta értelmezésében: a közösség szolgáiként és nem hatalmat birtokló irányítóiként.

A Szentlélek eljövetele után gyökeres változás állt be az apostolok életében. Kapcsolataik, az egymáshoz fűző szállak váratlanul átrendeződtek. Szavaik és fellépésük újfajta közösségi érzésről, az egymással való szoros kapcsolatról tanúskodtak. És már nem az volt a fontos, hogy ki az első vagy az utolsó, mert a Szentlélekben valamennyien egyaránt közel kerültek Jézushoz. Az Apostolok Cselekedeteiben Lukács több alkalommal úgy fogalmazza meg ezt az új állapotot, hogy mindannyian egy szív és egy lélek voltak.

Ma sokan tartják magukat kereszténynek, népszámlálások alkalmából több országban erről nyilvánosan is nyilatkoznak. Mégis az a benyomásom, hogy még mindig nagyon hiányzik a közösségtapasztalat. Még mindig az „én” és az „én Istenem” áll az előtérben. A közösség, Isten többi gyermeke nem számít. Sőt, a közösséghez (értsd: az egyházhoz) is csak akkor fordulunk, ha nekünk van szükségünk valamilyen lelki „szolgáltatásra”. Szolgáltató vállalattá degradáltuk közösségeinket, amolyan Kft. vagy Bt. félévé.

Pedig milyen jó lenne, ha elfogadnánk a Szentlélek ajándékát, hiszen ma is megkapja az egyház, hogy betöltsön bennünket a szeretettel, hogy ezt a szeretetet odaajándékozzuk másoknak, hogy a tartós béke és jó alapja legyen az emberek között. A Szentlélek él, következésképpen nyugodtan mondhatjuk, hogy a pünkösd élménye nem megismételhetetlen az egyházban.

Harmath Károly OFM

A jó, amit Isten nem akar, rossz

Rovatunkban a testkultúrán testi életünknek olyan gondozását, kultiválását értjük, amely egész emberi létünk javát mozdítja elő, és amivel közreműködünk a feltámadt Krisztussal lényünk megváltásán. Foglalkozzunk most a testkultúra egy nagyon fontos, de ugyanakkor napjainkban igen elhanyagolt területével, az alvással.

Az alvás élettani szükséglet. A jó alvás első feltétele a rendszeresség. A másik feltétele az alvást zavaró külső és belső ártalmak kiküszöbölése (bántó zajok, hangos készülékek, zavaró embertársak, érzelmi feszültségek, helytelen táplálkozás, betegségek stb.). Továbbá fontos az alvás mennyisége is (általában 7-8 órát kell aludnunk), de még ennél is fontosabb a minősége.

Mint mindenben, a helyes életvitelt biztosító alvás tekintetében is két módon vétkezhetünk: túlzással és mulasztással. Túlzással akkor vétünk, ha a szükségesnél többet alszunk (köznyelven ezt lustálkodásnak nevezzük), ami kötelességeink rovására megy. Az Isten és az emberek iránti kötelességek elmulasztása pedig a későbbiek során rosszkedvűséget, zűrzavart és sikertelenséget szül. A másik vétek a túl kevés alvás, ami csökkenti teljesítőképességünket, aminek szintén megvannak a maga káros következményei.

A helyes alváskultúra kialakításához vezető első lépés, hogy megértsük, miért van szükségünk alvásra. Az orvostudomány erről viszonylag keveset tud mondani, legalábbis ezt állítja Anthony Smith a „Testünk titkai” című összefoglaló tudományos művében (258. oldal). Ennél többet, vagyis biztos és kielégítő választ akkor kaphatunk, ha megvizsgáljuk Isten emberrel kapcsolatos tervét. Eszerint a terv szerint alvásra azért van szükségünk, hogy a következő napon képesek legyünk megtenni Isten akaratát. Isten akarata pedig az, hogy Istent egész lényünkkel szeressük, a felebarátot pedig úgy szeressük, mint önmagunkat. Erre az egész napot átfogó, szünet nélküli tevékenységre – többek között – csak akkor vagyunk képesek tartósan, ha előzőleg jól kialudtuk magunkat. Az alvás célja tehát az, hogy minél jobban felkészítsen minket az előttünk álló napra. Hangsúlyozzuk, hogy nemcsak a fizikai vagy szellemi munka terhének az elviseléséről van szó, hanem legfőképpen arról, hogy egész nap képesek legyünk szeretni Istent és felebarátainkat.

Mi erről általában másként vélekedünk. Az ébrenlétet tartjuk rendes állapotnak, amit addig lehet és kell belenyújtani az éjszakába, ameddig bírjuk. Az alvást viszont rendellenes dolognak tekintjük, amire akkor szánjuk rá magunkat, amikor elnyom minket a fáradtság. Így az alvás fontossági és időrendi sorban az utolsó helyre kerül: arra szolgál, hogy az elmúlt nap fáradalmaitól kipihenjük magunkat. A helyes felfogás ennek éppen az ellenkezője: az alvás arra szolgál, hogy felkészítsen minket ez előttünk álló nap fáradalmaira, ezért fontossági és időrendi sorban az első helyre kell tenni.

Ezért az okos ember előre eltervezi a lefekvés és a felkelés időpontját, és lehetőleg mindig ugyanabban az időben fekszik és kel. Magára a lefekvésre is felkészíti a szervezetét oly módon, hogy kerüli a felzaklató és nyugtalanságot előidéző tevékenységeket, ezek helyett olyasmivel foglalkozik, ami elcsendesíti és ellazítja. Ilyen értelemben is érvényes a közmondás: „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát”. Ne ámítsuk azzal magunkat, hogy jól fogunk aludni, ha ennek nem teremtjük meg a feltételeit.

A nap programját reggel állítsuk össze. Ezt Isten előtt tegyük, az ő színe előtt készítve el a nap beosztását, amelyben – többek között - betervezzük szabályos időpontokban és elegendő időtartammal az étkezéseket, a pihenést, a sétát és az alvást, a lefekvés és a felkelés meghatározott órájával. Azért kell Isten akaratát fürkészve felépíteni a napunkat, mert csak az a jó, amit ő akar, és az a jó (bármilyen tevékenység), amit nem akar, rossz. Ő például nem akarja, hogy a folytonos kialvatlansággal tönkretegyük az egészségünket, ezért Isten az alvás rovására végzett jót megveti és megbünteti. Ha napirendünk összeállításában néhány fontosnak tűnő tennivalót ki is kell hagynunk az egészséges életmód érdekében, akkor ezeket Istenre kell bíznunk. Csak így leszünk képesek nyugodtan és gondtalanul aludni. A tennivalóinkat ugyanis személyesen Isten veszi a kezébe, és erről utólag meg is győződhetünk. Ezt az igazságot fejezi ki a 127. zsoltár is: „Ha az Úr nem őrzi a várost, őre hasztalan virraszt felette. …hiába késnetek a lefekvéssel…, hiszen ő álmában is megad mindent annak, akit kedvel.”

Pósa László

Tartalom

Pusztaszer – a magyar Hóreb-hegy

A hagyomány szerint a honfoglalás befejezése után Árpád vezér tanácskozásra hívta össze a törzsfőnököket, hogy a vérszerződés szerint felosszák az új haza területét egymás között. Hírnökei a Tisza partja mellé, a mai Pusztaszerre hívták a vezéreket. Anonymus szerint a honfoglaló magyarok itt ejtették meg sorát az országnak, azaz itt tartották az első országgyűlést: „Árpád és a vezérek elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg a főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazat bárminő elkövetett vétekért. (…) Ezt a helyet a honfoglaló magyarok Szerinek nevezték el, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának.” A szer szavunk finnugor eredetű, jelentése rend, sor. Ezen az első országgyűlésen Árpád a vele jött előkelőknek különböző helységeket adományozott. Szert Ondnak adta.

Ond leszármazottai, a Bor-Kalán nemzetség a 11. században Szűz Mária tiszteletére monostort és templomot alapított, melyet az évszázadok során többszörösen átépítettek, bővítettek. Szer legrégibb temploma egyhajós épület volt. Hossza 16 méter, szélessége 10 méter. Közel egy méter vastag falai réti mészkőből épültek. Padlója döngölt agyag lehetett, befogadóképessége pedig körülbelül hetven fő. Ez az első templom minden bizonnyal a pogánylázadások során, a 11. század közepén pusztult el. Romjai fölé a 11–12. század fordulóján a Közép-Európából idetelepített bencések egy négytornyú, Sankt Gallen-i típusú épületegyüttest emeltek.

A monostor fénykora III. Béla uralkodásának idejére esett. Ekkor a korábbi templom helyére háromhajós bazilikát emeltek, melyet francia mesterek szobrai és faragványai tették díszesebbé. A szobrok bibliai történeteket és szemelvényeket elevenítettek meg.

Szer monostora a Magyar Királyság földrajzi középpontjának közelében, a Tisza partján, a Balkánra vezető egyik fontos kereskedelmi és hadi út mentén emelkedett. Kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően az ország egyik jelentős központja volt. Első okleveles említése 1233-ból maradt fenn. Az oklevél tanúsága szerint II. Endre a királyi sójövedelemből évi ezer kősót ajándékozott a monostornak. Ez egy egész vagyont jelentett: ugyanis 100 kősókocka = 1 márka ezüst = 21 g arany; ami pénzben vagy árúban kifejezve: 3 szőlő, 10 hold föld és 2 kapás = 12 márka; egy hadi ló = 2 márka; egy ökör = fél márka; egy páncél = 10 márka; 4 szolga (apa, nő, két leány) = 9 márka.

A tatárjárás során kifosztott és felperzselt monostort a vész múltával újjáépítették, igaz, korábbi fényénél kissé visszafogottabban. A török hódoltság idején a monostort ismét lerombolták. A romokból a törökök kisebb erődöt emeltek, amely a Szeged-Buda közötti hadi utat vigyázta. 1553-ban az újjáépített faluban a török defterek (adókönyvek) 56 fizető és 36 nem fizető házat említenek. A település végső pusztulását az 1596. évi török hadjárat jelentette: „Az tatárok Szent György-napban feljövének és rablásokért az szegénység megfutamodék; az egész föld elpusztula; kit levágának, kit elvivék az szegénységbe…” Az elnéptelenedett települést a 17. századtól az írott források már Pusztaszerként említik.

Szabó Judit

Tartalom

Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban

A bűn a legnagyobb rossz az ember életében és minden rossznak, fájdalomnak a forrása. Elsősorban elfordulás Istentől, lázadás az ő törvénye ellen, amely megszakítja a vele való kapcsolatot. Ugyanakkor sebet üt az emberi közösségen: a családon, a társadalmon és különösképpen az egyházon. Minden bűn óhatatlanul együtt jár következményeivel: örök büntetést hoz a halál után és ideig tartó büntetést a földi életben. Van eredeti bűn, melyet ősszüleinktől örököltünk, és amely megalapozza a rossz iránti hajlamunkat. Vannak halálos bűnök, amelyekben súlyos engedetlenség által teljesen tudatosan és szándékosan szakítunk Istennel. Vannak mindennapi bocsánatos bűnök, melyeket inkább gyengeségből vagy megszokásból követünk el, de ezek is fokozatosan aláássák Isten iránti szeretetünket. Végül vannak közös társadalmi bűnök, melyekért mi is helyzetünknek megfelelő mértékben felelősek vagyunk.

Önerőből egyetlen ember sem képes megszabadulni a bűntől hálójából és pusztító hatásaitól. A Megváltó azért jött, hogy elvegye a világ bűneit, tanításának alaptétele ezért a megtérés követelménye. Ez a parancsok betartásán túl azt jelenti, hogy megszeressük Istent, és fenntartás nélkül átadjuk magunkat neki. Amikor a bűnös ember megismeri Isten iránta való végtelen szeretetét, amely Krisztus keresztáldozatában éri el csúcspontját, világosan felfogja saját nyomorúságát is és önmaga vádlója lesz Isten előtt. Gyökeresen szakítani akar eddigi életével és hajlandó minden vezeklésre, csakhogy Isten bocsánatát elnyerhesse.

Semmilyen emberi elégtétel nem tudja ellensúlyozni a bűnök mérhetetlen tömegét, ezért maga Krisztus lett az Isten áldozati báránya, aki magára véve a bűn adósságát és elszenvedve halálos harapását, az Atya iránti végtelen szeretetével és engedelmességével egyszer s mindenkorra győzelmet aratott a Sátán országán és kiérdemelte számunkra a bocsánat lehetőségét. Ő maga már földi életében isteni hatalmával megbocsátotta a bűnöket, feltámadása után pedig apostolaira ruházta a Szentlélek erejét a bűnök megbocsátására. Azóta Jézus az apostoli egyházon keresztül gyógyítja a bún lelki sebeit a bűnbocsánat szentségében. Kezdetben az egyház hosszantartó, súlyos és nyilvános vezeklést követelt a feloldozás előtt, de csak a három legsúlyosabb bűnért: gyilkosságért, hittagadásért és házasságtörésért. Később a nyilvános bűnökért nyilvános, a titkos bűnökért titkos vezeklés járt. Végül a 8–9. század óta elterjedt a fülgyónás, az elégtétel pedig jelképessé zsugorodott. Akárhogyan is változik a bűnbocsánat formája és feltételei, a szentség hatása egyforma: Eltörli a bűnt és az örök büntetést, visszaadja a megszentelő kegyelmet, újból az egyház élő tagjává tesz. Kegyelmet és erőt ad a bűnök kerüléséhez, a kísértések és vétkes vágyak legyőzéséhez. Krisztus saját vérét hullatja lelkünkre, részesít kereszthalálának érdemében.

Kovács Ervin

Az esőcsináló szent

Június 8-a Noyoni Szent Medárd püspök ünnepnapja. A népi időjóslás jól ismeri az esőcsináló Medárdot: a mondás szerint, ha Medárd napján esik az eső, még negyven napig esni fog.

Medárd 470 körül született az észak-franciaországi Salencyban. Apja előkelő frank nemes volt, talán annak a 3000-nek egyike, akik 496-ban Chlodvig királyukkal együtt keresztvíz alá hajtották fejüket. Medárd édesanyja a legyőzött gallok dúsgazdag és mélyen vallásos ivadéka. Medárd már gyermekként a szegények istápolója volt. Egyik alkalommal az útszélén kuporgó, teljesen lerongyolódott, vak koldusnak adta a köpenyét.

Tanulmányai befejeztével Alomer vermandi püspök fölvette Medárdot az Isten szolgái közé s áldozópappá szentelte. Amikor 530-ban megüresedett a vermandi püspöki szék, a papság és a nép egyhangú kívánságára ő lett Picardia tartomány püspöke. Az a Szent Remigius érsek tette fejére a mitrát, aki 34 évvel korábban megkeresztelte Clodwigot, az első frank királyt. Miután püspöki székhelyét a nagy népvándorlás egyik hullámaként érkező hunok és vandálok kifosztották és földúlták, Medárd kénytelen volt áttenni székhelyét a magas várfalakkal körülvett Noyonba. Amikor 532-ben a szomszédos tournai-i egyházmegye püspöke, a később szentté avatott Eleutherius vértanúhalált szenvedett, a hívek Medárdot szerették volna püspöküknek. Remig érsek örömest tett eleget kérésüknek.

Medárd fáradságot nem ismerve járta be tágas egyházmegyéjét. Ahol csak tehette, hirdette az Úr igéjét és irtotta a pogány erkölcsöket. Ekkortájt a nomád élethez szokott frankoknak még nem igen volt érzékük a magántulajdon iránt, emiatt a püspöknek igencsak meggyűlt a baja a tolvajokkal. Ám ő minden alkalommal megbocsátott a vétkesnek, hiszen az Úr imájában is ez áll: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”

Tours-i Szent Gergely, a frankok neves történetírója ekképpen örökítette meg krónikájában az 560 körül elhunyt szentéletű püspök személyét: „Chlotár király idejében halt meg az Úr szentje, a kiváló és jámbor Medárd, miután erényekkel ékes életének pályáját megfutotta. A király a legnagyobb tisztelettel temetette el Suession nevű székhelyén és sírja fölé bazilikát emeltetett, amelyet fia Sigibert fejezett be és szerelt föl. Sírján széttört bilincsek és foglyok szétpattant láncait láttuk, amelyeket csodatevő erejének emlékére a mai napig ott őriznek.”

Széthullás és összerendeződés

Az emberi élet előbb-utóbb darabjaira hullik szét. Persze ez külsőleg nem okvetlenül látszik. Ez a széthullás azon ellentmondások eredménye, amelybe beleszületik és beleegyezik a bukott Ádám minden ivadéka. Ez a széthullás persze korábban kezdődik, csak olyan az emberben az életösztön, hogy észre sem veszi: nem egységesül, hanem széthullik. Az az igazi tehetség (vagy inkább az a kegyelem), aki ezt korán észreveszi. És az egyetlen igazán emberi döntés, ha nem lesz öngyilkos, és nem is a felszínen él, hanem megkapaszkodik abban, aki örökkévaló. Ez a Krisztusba való egzisztenciális kapaszkodás az egyetlen, ami valóban keresztényi és ez tesz szentté.

Paul Claudel az a zseni, aki a saját életében és az összes keresztény emberében meglátta, hogy szét vagyunk esve, és mégis össze vagyunk rendezve. Meglátta, hogy amikor végképp roncsteleppé válunk, ezen Krisztusba való kapaszkodásunk által aranytengerré változunk. És amikor minden, de minden széthullik az Istenbe vetett bizalmat kivéve, akkor áll egybe minden; amikor valóban gyöngék leszünk, akkor leszünk erősek, de ezt az erőt nem mi fogjuk élvezni, hanem mások. És amikor úgy látszik, hogy már nem szeretünk, akkor szeretünk igazán. Végül is semmi más nem marad belőlünk, csak ez a kapaszkodás. Az utolsó pillanatban még kezünk sem lesz, amivel kapaszkodjunk, csak maga ez a kapaszkodás. Még hitünk, bizalmunk se lesz, hanem csak bizakodás, amely a halál rémséges pillanatában megszűnik, mert látássá és bizonyossággá válik.

Claudel egyik nagy tapasztalata az ártatlanság, amely Istentől ered. Erről szól a Szentírás első két fejezete. Nem a bűnbeesésről, hanem arról az ártatlan világról, amelyet Isten akart, amelyben nincs rendőrség, katonaság, nincs gyűlölet, lopás, hazugság. Ha ez naivság, akkor Isten naivsága, és jaj nekünk, mert nem fogadjuk el. Azért nem működik gazdaságilag a világ, mert egy ártatlan emberiségnek van berendezve. Isten ezt nem vonta vissza, és itt a katolikum abszolút ereje: Szűz Máriában ez a rend nem tört meg. Ezért kell a katolikus embernek felnézni Máriára, a szeplőtelenre.

Claudel másik nagy tapasztalata a bűnbeesés. De ő bűneit nem vonja be mennyei fénnyel, hanem vállalja Krisztusba vetett hittel a vákuumot, ami a lelkében keletkezik, s A selyemcipő c. drámájában már erről ír. Claudel ebben a műben nem saját házasságtörését írja meg, hanem mélységes bűnbánattal Isten előtt átimádkozza azt, mert rádöbben, hogy minden törvénytelen szeretet hordozható bűnt el nem követve, Istennel. Ebben felülmúlja a 19. és 20. századi regényírókat. Ezért olyan eredeti ez a mű, mert nem adja fel Isten eredeti tervét.

Claudelnek Mária sohasem csak a katolikus áhítat tárgya, hanem Isten eredeti terve, amely mindent lemér, amelyben nincs bűn. Claudel szerint a bűn mindig gyalázat, benne semmi sem menthető, ami jó sarjad belőle, az nem is belőle, hanem az isteni irgalomból fakad. A legnagyobb szemfényvesztés az életünkben elkövetett bűnre azt mondani: „Jó, hogy elkövettem, mert ez lett belőle…” Nem abból lett, hanem legföljebb abból a vákuumból, amit a bűnbánat hozott. Akkor emelkedik az ember a megváltás erőterébe, ha ezt a vákuumot úgy hordozza, hogy nem vétkezik és nem fantáziál. Ezt a vákuumot hordozva találja meg az igazi helyét a földi világban. Claudel szerint ez száműzetés, baljós tenger, jelenlét egy saját távollétben… Csupa szenvedés tehát a földi élet? Nem. Mert ekkor mindent csodálatosan jól kezd látni az ember. Itt a szent költővé válik, és a költő szentté, anélkül, hogy tudná. (A nagy szentek költők, mert a költészet nem az, hogy szépeket mondunk és rímeket faragunk, hanem az, hogy kimondjuk a kimondhatatlan igazságot.)

Íme egy darabjaira hullott emberi élet, amely egyetlen képpé, valósággá állt össze, amelybe mégis minden a helyén van: ez a megváltott lét. Claudel nem katolikus költő a szó szokványos értelmében, hanem mintegy azt hozza felszínre, hogy a keresztény lét költészet, és az igazi nagy költészet a keresztény lét erőterében létezik, még ha írója tagadja is. Ha azonban a nagy princípiumokkal szakít – a Máriában mutatkozó ártatlan világgal, amelyet Isten akar, a bűnbeesett Ádám világával, a fantáziálás és a bűnözés nélkül hordozott ürességgel –, akkor belesüllyed a mérgező beszéd mocsarába, amelyből csak undor, csömör és unalom árad.

(Részlet Barsi Balázs bevezetőjéből, amely a Corona Benignitatis c., Paul Claudel költeményeiből összeállított irodalmi esten hangzott el május 22-én, Budapesten az Adalbertinumban)

Engem csak Krisztus menthetett meg

A szlovéniai Kranjban, nyolcgyermekes család hetedik gyermekeként születtem 1949-ben. Édesanyám bennünket nevelt, édesapám pedig ácsmesterként dolgozott. Megkereszteltek, de nem részesültem vallási nevelésben. Nem tudtam semmit Krisztusról és a keresztény erkölcsről, emiatt sokszor fejjel mentem a falnak, sokat vétkeztem, és szinte teljesen pogányul éltem. Tizennégy év után összeomlott polgári házasságom, elveszítettem feleségemet és három gyermekünket. Ez hatalmas traumát jelentett számomra. A templomban, amikor senki sem volt ott, sírva kértem az Urat, mentse meg házasságomat. De nem tette meg. Jó állásom, szép lakásom, autóm volt, ennek ellenére elindultam a lejtőn lefelé…

Végül öngyilkosságot kíséreltem meg. Csak nyolc hónapos kórházi kezelés és rengeteg gyógyszer után térhettem vissza munkahelyemre, a neves kranji Sava Gumigyárba. A válás után nem láttam életem értelmét: ittam, nőztem, csavarogtam – elveszítettem minden emberi méltóságomat. S amikor azt hittem, hogy ilyen szemétdombra való állapotban talán még az édesanyám sem szerethet már, egy pap így szólt hozzám: „Téged csak Krisztus menthet meg!” Beszélt a neokatekumenekről: hívőkről, fiatalokról, idősekről, akik komolyan veszik Isten Szavát, aszerint élnek, egymást elfogadják és szeretik. A pap beültetett az autójába, és elvitt a katekézisekre. A közösségben megtapasztaltam, hogy Isten valóban szeret még ilyen érzelmileg-lelkileg lerongyolódott állapotban is. Átéltem, hogy elfogad az egyház.

A neokatekumen közösség által adott nekem Isten új életet. Ez a közösség, amely tulajdonképpen az egyház kicsiben, elfogadott olyannak, amilyen voltam. Isten Szava, a szentségek és a közösség által azonban lassan-lassan teljesen megváltozott az életem. Eljárva a közösségbe, hallgatva a katekéziseket, alkalmam nyílt arra, hogy életemben először kiengesztelődjek Istennel és az emberekkel. Alapos életgyónást végeztem. Isten rámutatott arra, hogy a pénz és a tekintély utáni hajszával én is hozzájárultam családom elvesztéséhez. De erőt adott, és én bocsánatot kértem feleségemtől mindazért, amit rosszul tettem. Az életgyónás óta nem szégyellem múltamat, és nem rettegek a jövőtől, mert tudom, Krisztus holnap is velem lesz.

Ki tudja, miért – talán a velem való tervei miatt – Isten nem mentette meg polgári házasságomat, hanem megajándékozott az egyházi rend szentségével. Már ateista korszakomban vágytam arra, hogy misszióba menjek, és segítsek az embereknek. Többször részt vettem olyan összejöveteleken, amelyeken fiatal laikusokat (világiakat) készítettek fel missziós munkára. Isten azonban e kívánságomat csodálatos irányba fordította: meghívott a papi szolgálatra. Bizonyos értelemben katolikus papként küldött misszióba, de nem Afrikába vagy Ázsiába, hanem Szerbiába, ortodox környezetbe.

Mindenkinek leesett az álla, amikor 41 éves koromban, 22 év és 8 hónapnyi munka után bejelentettem, elbúcsúzom a fémesztergályos szakmától, mert papi szemináriumba megyek. „Vigyázz magadra!” – figyelmeztettek, mert attól tartottak, hogy valamelyik szektába léptem be.

1999-ben szenteltek pappá. Szerbiában, Valjevóban vagyok plébános. Ebben a helységben kevés katolikus él, én 1993 óta (akkor még csak papnövendékként) veszek részt a lelkipásztori munkában. Az Úr mégis csodákat művel. Egy-egy fényképről látható, hogy mi volt néhány évvel ezelőtt, és mi most. 1992-ben egyik ünnepen mindössze három hívő jelent meg a templomban, ma, 2001-ben több mint negyven.

Szent Pál apostol három missziós útján hirdette az evangéliumot. Ezek során számos közösség alakult Cipruson, Kisázsiában, majd a Balkán-félszigeten, Macedóniában és Achajában (a mai Görögországban), végül ismét Kisázsiában. A Szentlélek ma is gondoskodik arról, hogy konkrét helyen és időben terjedjen az egyház. Ha meghív bennünket a megyéspüspök és a helybeli plébános, akkor más plébánián is tartunk katekéziseket, amelyek után Isten akaratából megszülethet egy-egy kisközösség. 1993 óta, a katekézisek nyomán Jugoszláviában, Szabadkától Nišig kisközösségek alakultak, amelyekben Isten megtérésre, bűnbánatra hívta/hívja az embereket. Jelenleg Valjevóból (2 órás út autón) hetente háromszor járunk Újvidékre horvát nyelvű katekézist tartani...

Smidt Valéria

Fiatal lángnyelvek az aetáknál

Pünkösd. Szentháromság vasárnapja. A Fiú kérésére az Atya kiárasztotta a Lelket. A világba lépett az egyház, és elindult a történelem útján. Működni kezdett, él és működik ma is: a missziókban és mindenütt, ahol keresztények élnek.
Ebben az egyházban a Szentháromság az éltető. Az Atya adja a biztonságot: „én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van” (Jn 16,32); a Fiú adja a kitartást, lendületet: „Atyám mind máig munkálkodik, azért én is munkálkodom” (Jn 5,17), „Krisztus szeretete ösztönöz minket” (2Kor 5,14); a Szentlélek pedig vezeti és irányítja:
• Jézust: „Jézus... a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult” (Lk 4,1);
• az apostolokat: „a Szentlélek is, mi is úgy láttuk jónak” (ApCsel 15,28);
• és mindenkit: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14).
Hogy látjuk ezt a Fülöp-szigetek őslakóinál, az aetáknál?

Párás a levegő a déli órákban a Villa Maria nevű kicsiny faluban, az emberek mégis szorgalmasan dolgoznak. Bheda, Josef és Atichris rizst és főzeléket főz. A többiek egy csoport gyerekkel énekelnek. Jhun gitározik, Janet a legkisebbeknek mutatja a dalhoz a mozdulatokat. Páter Alois Ortner boldog mosollyal köszönti a gyereksereget. Ez mindenkit magával ragad és felvidít.

A 45 éves verbita atya 15 éve él a Fülöp-szigeteken. Az aetákhoz három évvel ezelőtt érkezett. „Az itteniek félnomádok, vetésterületük kicsi. Vadásznak, és sokat vannak úton. Szeretnek utazni” – magyarázza. Az aeták a Luzon szigeten élnek, a Pinatubo vulkán körül, amely 1991-ben tört ki utoljára. Akkor a lakosokat kitelepítették, s csak fél éve térhettek vissza. Házaik nagy része összeomlott, termőföldjeiket hamu borította.

Janet és Jhun a templomban a gyerekekkel próbát tart. A szentmise énekeit gyakorolják. A többiek tapssal buzdítanak. A kilenc manilai fiatal misszionárius három hete tartózkodik Villa Maria faluban. A Jézus Fiatal Lángnyelvei Mozgalom tagjai. Mint keresztények komolyan veszik missziós küldetésüket, nyári szünidőjüket ebben az eldugott kis faluban töltik, az emberek szolgálatában.

Páter Alois támogatásuknak nagyon örül. „Ezek a fiatalok »megfertőzik« a helybeli gyerekeket, fiatalokat, a Szentlélek igazi lángnyelvei.” A fiatal misszionáriusok az általános iskolásoknak pótórákat is tartanak. Évközben ugyanis előfordul, hogy egy héten csak három tanítási napjuk van. Ha azután a tanulók középiskolába iratkoznak, tudásuk hiányos.

Páter Ortner elégedetten szemléli a templom előtt épülő utat. És végre van tiszta ivóvizük. Ez majd csökkenti a gyerekek hasmenéses megbetegedését. Eddig ugyanis az 500 méter távolságra levő piszkos folyóból hordták a vizet.

Az aeták évszázadok óta élnek ezen a vidéken. De az újabb bevándorlók az idők folyamán kiszorították őket a termékeny alföldről. Ortner atya telkeket vett, hogy újra felépíthessék otthonaikat. Épületanyagról is ő gondoskodik. Minden család saját terve szerint építi fel házát. Néhány nappal ezelőtt érkezett egy teherautón cement. Ezt egy nemrég felépített házban helyezik el, mert az esős évszak már jelzi közeledtét. Sietni kell! Ily módon 50 családnak lesz tető a feje felett.

Eközben a manilai fiatalok meglátogatják mind a 200 családot, és meghívják őket a szentmisére, amelyen elbúcsúznak tőlük. Sok édesanya kisgyermekével együtt eleget tesz a meghívásnak. Josef a legkisebbekkel a templom előtt játszik. Bheda és Atichris az édesanyákkal imádkozik. Majd saját életükről beszélnek, arról, hogy hogyan bátorítja őket a Lélek Jézus örömhírének terjesztésére a szigetország legtávolabbi vidékén is. A ritmikus ének elhangzása után, kisebb csoportokban mélyítik el a szentírási szövegeket. Majd egy beteg asszonyért imádkoznak. Búcsúzóul mindenki kap egy kevés rizst és vizet. Amíg a szerény ételt elfogyasztják, Ortner atya a kis orgonán hazája, Ausztria keringőit játssza.

Jézus Fiatal Lángnyelvei becsomagolták hátizsákjaikat, és elhelyezték a kis teherautóban. Könnyük és izzadságuk egybefolyik. Ha jövőre eljönnek a fiatalok, páter Ortner már nem lesz itt. Feladatát elvégezte, és tovább kell mennie. Püspöke Ramblon szigetére helyezte. Új környezet, új nyelv, új feladatok – ez is misszionáriusi sors!

Imádkozzunk, hogy a Szentháromság a Fülöp-szigeteken és világszerte találjon engedelmes munkatársakat az örömhír továbbadására, és embereket annak boldog befogadására.

Suhajda Lajos SVD

Milyen okból érvényteleníthető az egyházi házasság?

Dr. Zapletán Géza, a Szabadkai Egyházmegyei Házassági Bíróság helynöke:

– Leghelyesebb volna, ha az okokat az Egyházi törvénykönyv alapján sorolnánk fel, de én inkább a leggyakrabban előforduló okokat venném számba.

Bíróságaink gyakorlatában az emberek legtöbbször színlelés címen kérik házasságuk érvénytelenítését. Ebbe sok minden belefér. Van teljes színlelés: azt próbálja az egyik fél bizonyítani, hogy a másik nem akarta a házasságot. Részleges színlelés viszont az, ha a házasságnak valamilyen lényegi tulajdonságát zárja ki valamelyik fél, mint például annak felbonthatatlanságát, vagy ha nem hajlandó vállalni a gyermekáldást, s ha ez bizonyítható, akkor ez a színlelés alá tartozik.

– Mit jelent a felbonthatatlanság kizárása?

– Ha valaki már eleve úgynevezett nyitott házasságot köt. Ha már induláskor úgy fogja fel: „Megpróbálom, ha sikerül, jó, ha nem, hát nem…” S ha e magatartására vannak tanúk. Vagy ha úgy indult, hogy más kapcsolatot nem zár ki a házasságából, és erre vannak tanúk.

– Mi számít még megtévesztésnek?

– Ha valamelyik fél eltitkolja olyan tulajdonságát, amely később megronthatja házaséletüket, például súlyos betegségét. Nyilvánvaló, ha a másik fél tudna róla, hogy például AIDS-vírussal fertőzött, nem házasodna össze vele. Ugyanez vonatkozik természetesen a lelki betegségek eltitkolására is.

– Gyakran panaszkodnak egymásra a házastársak. A másik nem ilyen természetű volt, nem így viselkedett házasság előtt, mint most – mondják. És számos rossz tulajdonságot fedeznek fel egymásban. Vajon ez ok-e a házasság érvénytelenítésére?

– A megtévesztésnél igen komoly oknak kell fennállnia. Ami viszont a tulajdonságokat illeti, tudnunk kell, hogy az idők folyamán az emberek változnak. Nem számít megtévesztésnek, ha a férj vagy a feleség a házasélet folyamán ingerültté válik vagy például rászokik az italra. Megtévesztésnél valamilyen eltitkolt tulajdonságról van szó, amiről ha a másik fél tudott volna, nem kötött volna házasságot. Ez lehet elmebaj, különféle pszichés jellegű betegségek, alkoholizmus, homoszexualitás stb.

Megtévesztésnek számít a feltétellel kötött házasság, mert a házasságot feltétel nélkül, szeretetből kell kötni. Előfordul, hogy valaki azért köt házasságot, mert a másik fél vagyonosabb családból származik, és kiköti: „Jó, megesküdök vele, de írassa rám a házat vagy a földet.” De nem elég, ha ezt valaki házastársáról állítja, tanúkkal is bizonyítania kell állítását. Mi kihallgatjuk a tanúkat, továbbá számításba vesszük a többi bizonyítékot és a betegségekről az orvosi leleteket. Az impotencia szintén ok a házasság érvénytelenítéséhez. Bizonyos betegségek már eleve érvénytelenítik a házasságot. A szellemi fogyatékos nem köthet érvényes házasságot, a testi fogyatékos pedig csak akkor, ha a másik fél ismeri egészségi állapotát, és elfogadja azt.

Ha valakinek fennáll korábbi házassági köteléke, az is érvényteleníti a házasságot. Csak ebben az esetben nem folytatunk le bírósági eljárást, mert ha iratokkal bizonyítható egy korábbi egyházi házasság, akkor rövidebb úton oldjuk meg az ügyet.

– Milyen az érvénytelenítési eljárás?

– Aki érvénytelennek érzi házasságát, plébániáján, illetve plébánosán keresztül forduljon az egyházi bírósághoz. Nyújtsa be az úgynevezett keresetlevelet. A plébános az illetőt útbaigazíthatja, hogyan kell azt megfogalmaznia. A bíróság elvárja a plébános kísérősorait. A keresetlevél benyújtásának megszokott formája: a plébánián keresztül és a plébános kísérőlevelével együtt kell elküldeni a Szabadkai Püspökség Házassági Bíróságának. Ha elfogadjuk, ha nem, jelezzük. Ha elfogadjuk, beindul az egyházi eljárás, melyet az Egyházi törvénykönyv szabályoz. A legtöbb esetet el lehet intézni helyi szinten. Amennyiben a bíróság érvényteleníti a házasságot, két azonos ítéletnek kell születnie. Mert ezek a perek első fokon nem dőlnek el, hanem csak másodfokon (azaz átküldjük Bánátba, az ottani egyházmegyei házassági bírósághoz, és a pert ott bírálják el másodfokon. Ha ők is érvénytelenítik a házasságot, akkor az a végérvényes ítélet. Az ő ügyeik számára pedig mi vagyunk a másodfok).

– Mely ügyek kerülnek Rómába?

– Csak rázósabb ügyekben, ritka esetekben hoznak döntést Rómában. Például ha bűntett-akadály áll fenn: ha valaki meggyilkolta előző házastársát vagy valamilyen módon elősegítette annak meggyilkolását, aztán templomban akar esküdni.

– Géza atya, olvasóink nevében köszönöm a beszélgetést.

Smidt Valéria

Isten olyannak szeret, amilyen vagy

Mindenem megvolt, mégis üresnek éreztem magam

– Szüleim szinte válás előtt álltak, amikor Isten megmentette házasságukat – mesélte Alejandro Castillo (ejtsd: alehandro kasztijjo). – Hogyan? Szüleim plébánosunk felhívására jártak a plébánián tartott katekézisekre, amelyet a neokatekumen közösség tagjai tartottak. Fokozatosan mélyült el a hitük, Istent egyre jobban beengedték életükbe. Minket, hat gyermeküket (én vagyok a legidősebb) a 15 évi neokatekumenátus eredményének tartanak.

Alejandro Spanyolország déli részén, Cordobában született 1975. május 28-án. Édesanyja Alejandro fiatalabb testvéreit neveli, az édesapja pedig saját biztosítóvállalatát vezeti.

– Szüleim templomba és hittanra küldtek, serdülőkorban mégis úgy éreztem, az egyház megnyirbálja szabadságomat, fékezi álmaim megvalósítását. Jó tanulóként szép karriert tervezgettem, megnősülök, gyermekeink lesznek… Akár a többi fiatal, én is a szórakozásban, a szexuálitásban és a pornográfiában kerestem az élet értelmét. De ahogy kezdtek álmaim valóra válni, egyre üresebbnek éreztem életemet. Szabadnak éreztem magam és megvolt minden feltételem (szüleim, testvéreim, barátaim), hogy boldog legyek, de valami hiányzott. Nem láttam életem célját. Kezdtem elhanyagolni a tanulást, s akkor kezdődtek a gondok szüleimmel, testvéreimmel. A barátkozó focistából magába zárkózó, frusztrált fiatalember lettem, bűneim rabja. Barátaimat még hajtotta valami előre, engem semmi. „Mi célból éljek így még ötven-hatvan évig?” – kérdeztem magamtól. Bezárkóztam a négy fal közé, szenvedtem, mert bűnben, Istentől távol éltem. Isten azonban ebben a helyzetben sem hagyott el.

Istennek terve van életemmel

1993-ban megajándékozott egy zarándoklattal. Eljutottam Denverbe, ahol az ifjúság napján találkoztunk a szentatyával. A zarándoklaton megértettem, hogy szenvedésem oka én magam vagyok, aki önzően mindig csak a magam jólétére gondoltam. Kiko Argüello, a neokatekumenátus elindítójának beszédében hallottam: „Isten olyannak szeret, amilyen vagy, életeddel terve van.” Fellelkesített ez a felismerés. Amikor felolvasták a gazdag ifjúról szóló evangéliumi részt, úgy éreztem magam, mint a gazdag ifjú, aki megkérdezte Jézustól, mit kell tennie, hogy örök élete legyen. Én is megkérdeztem, mit tegyek? És megértettem: arra hív, hogy életemet másoknak szenteljem. Tizennyolc évesen félelmek gyötörtek: Elmenjek papnövendéknek? De még fiatal vagyok, élvezni akarom az életet, tetszenek a lányok… Nem tőlem függött, az Úr adott erőt, hogy mégis ki tudjam mondani az igent.

A spanyol fiú Olaszországba került, majd Horvátországba, a púlai Redemptoris Mater Missziós Papnevelő Intézetbe. Ma, két év után már jól beszélt horvátul. – Az Úr, ha meghív, kegyelmet ad a nyelvtanuláshoz is – magyarázza hadarva, spanyol temperamentummal. – Hálás vagyok mindazért, amit ingyen tett az életemben. Diplomázás előtt állok. Lehallgattam az öt éves teológiát. A papnövendékek egy ideig a plébánosnak segítenek a lelkipásztori munkában, vagy mint én (már harmadik éve), egy csoport tagjaként katekézist végeznek. Két és fél évet Boszniában töltöttem egy csoporttal. Most pedig Újvidéken tartok katekézist.

Az Örömhír tartalma mindig ugyanaz, de a mai kornak megfelelő módszerrel kell hirdetni. Szüleim hálásak Istennek, hogy meghívott papnak, mert látják, hogy boldog vagyok. Hogyne lennék! Saját bőrömön tapasztaltam, milyen helyzetből mentett ki az Úr, így másoknak is hitelesen tudom hirdetni szeretetét.

Növekedni a hitben, támogatni egymást a közösségben

Alejandrótól megtudtuk, hogy Spanyolországban elég sokan járnak templomba. A vasárnapi keresztények nagy része azonban nem hisz például a feltámadásban, vagy a keresztény életmóddal nem tartja összeegyezhetetlennek a házasság előtti vagy kívüli szexuális kapcsolatot.

– Az én életemben is volt olyan időszak, amikor ugyan minden vasárnap eljártam szentmisére, szerdán a plébánián hallgattam Isten Igéjét, de utána a barátaim körében úgy viselkedtem, mint más nem keresztény. Miért? Mert ha a fiatal hite megmarad az elsőáldozás, a bérmálkozás szintjén, akkor konkrét problémáival nem tud megküzdeni. Engem a katekézisek mentettek meg, amelyeket hallgattam. Isten Igéje és a szentségek által növekedtem hitemben, a neokatekumen kisközösség segített, hogy konkrét helyzeteimben döntsek. Ha a fiatal egyedül van, viszi az ár. Viszont a közösségben mindannyian Jézus Krisztusra támaszkodunk, szeretjük egymást és segítünk egymásnak, mint az első közösségekben tették a keresztények.