Tartalomból:

Vissza a főlapra

Katapult

Van egy horvát közmondás, melynek magyar megfelelőjére még nem sikerült rátalálnom. Olyan személyekre vonatkozik, akiknek eredeti hivatása nincs összhangban azzal, amit cselekszenek. Olyasmit tesznek, ami nem az ő munkájuk. Egyszóval téves póttevékenységet. Szabad fordításban így hangzik: A tétlen pap bakkecskét keresztel. Ezt egyáltalán nem azért jegyzem meg, mintha nem lenne mit tennem, s ezért vízpocsékolásba, (értsd: kecskemosdatásba) kezdtem volna, hanem azért, mert a nagyböjtben kísértésem támadt rá, hogy pótcselekvésbe kezdjek, és a munkanélküliség tombolása közepette sokaknak munkahelyet kínáljak fel, táviratkihordással bízva meg őket. Vagy ha ez nem megy, akkor betanítom őket, hogyan kell a katapultot működőképtelenné tenni.

A gyónók száma az idei nagyböjti gyónóbúcsúk alkalmával is nagyobb volt azoknak a penitenseknek a számától, akik hétköznap szándékoznak Istennel kibékülni. Bizony szép számban voltak közöttük az idén is, akik részvétet éreztek a gyóntatók iránt, s - megtérési szándékuk konkrét megnyilvánulásaképpen - gyakorolták is a főparancsot a lelkiatyákkal szemben. Emberszerető sajnálkozásukban megszánták a gyóntatószékben ülő atyákat, s igyekeztek megkímélni őket az esetleges gerinc- meg hasonló elferdülésektől, de attól is, hogy a gyónások hallgatásától kimerülve kibukjanak a gyóntatószékből. Eljárásuk lényege abban állt, hogy siettek ki a gyóntatószékből, még mielőtt az atyák befejezték volna a feloldozási imát. Így adtak helyet a következőnek, hogy az berohanhasson a másik ajtón. Mintha a gyóntatószék katapult lenne! Milyen kitűnő együttműködés a gyóntatóval! Számomra a keserű kérdés csak az, hogy érvényes-e az ilyenfajta gyónás. Aztán találtam magamnak megnyugtató magyarázatot, de azt a pogány gondolatot nem tudtam elhessegetni, hogy ilyenkor milyen jól jönne néhány táviratkihordó ügyes fiatalember, aki az ilyenek után rohangálna, és kezükbe nyomná a feloldozás szövegét, ha már az ima nem érdekli őket. Bár lehet, hogy ilyen fiatalembereket nem is találnék, mert az a keserű tapasztalatom, hogy a munka utáni hő sóvárgás csak addig tart, amíg valaki fel nem kínál egy komoly munkahelyet, ahol dolgozni is kell. Vannak ugyanis olyanok, akiknek még a fizetés felvétele is kimerítő. Mint ahogyan azt az egyszeri kolhozmunkások esete is bizonyítja: ők a szerszámgyártól egyszerre két vagon gereblyét rendeltek meg. A gyárigazgató kellemetlen helyzetben találta magát: ekkora mennyiségű gereblyét nem szoktak raktáron tartani. Az igazgatónknak üdvös gondolata támadt. Visszatáviratozott: amíg a gereblyék nem készülnek el, támaszkodjanak a munkások az ásónyélre.

Visszatérve a katapulthoz, - bocsánat! - a gyóntatószékhez, úgy vélem, hogy félünk belemélyedni a vallási dolgokba. Felületessé, rohanóvá váltunk ebben is. Igaz, így volt ez az első húsvét hajnalán is: futás a sírhoz meg vissza,
angyalok az égből, elmenekült őrök, összevisszaság, tanácstalanság, asszonyi szóbeszéd, aztán egy kertész, aki nem is kertész. De ebben a látszólagos zűrzavarban azonban jól érezhető, hogy az nem elszaladás, hanem odafutás. Oda, ahol a legszentebb esemény történt meg, amely megváltoztatja mindenki életét, de az egész történelem menetét is. Odaszaladás a szent eseményhez. Az Úr sírjához futott Péterről és Jánosról nem írja az evangélium, hogy mikor hagyták ott az üres sírt. Bizonyára hosszasan tartózkodtak ott, mert az isteni dolgok megértéséhez hosszabb elmélyülés szükséges.

Az idei húsvétra tehát az a kívánságom, hogy megszülessen bennünk is a mély vágy, hogy mindig odafussunk, odaszaladjunk a szent dolgokhoz, s ne fordítva cselekedjünk. Szükségünk van ugyanis a feltámadt Úr üdvösséghozó kegyelmeire.

dr. Harmath Károly OFM

Hontalanok hona

.Mert vannak országok, s azoknak vannak törvényeik. És vannak uralkodók, meg zsarnokok is. Vannak meghurcolt emberek, méltóságuktól megfosztott, kizsákmányolt alattvalók, és vannak kizsákmányolók. De az én országom nem ilyen királyság. Az én országom nem ebből a világból való - mondja Jézus.

Létezik egy ország, amelynek királyát úgy szólítják alattvalói: Édesapánk! Egy ország, amelynek kormányhivatalnokai mindenkitől kisebb szolgák. Ez az én országom - mondja Jézus. Az ország polgárait semmiről sem lehet felismerni, hacsak nem mosolyukról, ragyogásukról. Tulajdonképpen hontalanok: a világban élnek, de nem e világból valók; mégis az egész világmindenséget tudhatják hazájuknak.

Ők így kiáltanak: Atyánk, jöjjön el a te országod! Az ország ugyanis már öröktől fogva készen áll, de még mindig nem valósult meg. Uralkodója az idők kezdete előtt meghúzta határait a végtelenen túl, de nem akarta magának megtartani, hanem alattvalóinak ajándékozta. S valóban, alkotmánya egyetlen cikkelyből áll, amely kimondja, hogy az ország minden polgára szabad. Olyannyira, hogy még az országot is csak ők kelthetik életre, ők valósíthatják meg. Nem kell mást tenniük, csupán elfogadni és továbbadni ezt az ajándékot, és a legnagyobb ajándékot - az ajándékozót.

Mert a Király a legnagyobb ajándék, s az tekintheti magát országa igazi polgárának, aki maga is ajándékként éli meg önmagát. A zsarnok mások halálából, mások véréből él; ennek az országnak a királya viszont saját halálával, saját vérével ad életet alattvalóinak.

Az ország földrajza

Isten országának milyenségéről Jézus példabeszédeiből és életpéldájából alkothatunk képet. Az Üdvözítő földi küldetése arra irányult, hogy teljesítse az Atya akaratát, s ezáltal új emberi modellt nyújtson az Atyának. Jézus mint ember mindenben engedelmes, egészen a végső, legszörnyűbb elhagyatottságig. Engedelmes akkor is, amikor emberként nem látja tisztán az őt ért kudarcok célját. Engedelmes új Ádámként, s ezzel a régi Ádám vétkét jóvá teszi, érvényt szerezve Isten eredeti üdvtervének.

Isten ugyanis minden akadály ellenére képes megvalósítani az ember jólétre vonatkozó elképzeléseit. Szövetséget köt az emberekkel, s ebből a szövetségből nem neki, hanem az embernek származik nagyobb haszna, mégis számtalanszor megszegjük szövetségét. Felkínálja országát, de mi inkább a földi paradicsommal kecsegtető hamis mammon után nyúlunk. Ekkor úgy dönt, hogy maga veszi kézbe örök boldogságunkat: elküldi a Fiút, aki emberként mindvégig engedelmeskedve megnyitja az ember számára az Atya országába vezető utat.

Isten országa a végidőkben fog teljes mértékben megvalósulni, de már most jelen van, és hűségünk, szeretetünk mértékében mind jobban közeledik boldog beteljesülése felé. Isten országa ugyanis nem területet jelent, hanem Isten uralmának és tekintélyének megvalósulását. Márpedig az ő uralma szolgálat, tekintélye pedig alázatos engedelmesség. Ha lehajolunk felebarátunkhoz, hogy megmossuk lábát, bekötözzük sebeit, ha képzelt nagyságunkat feladva megtaláljuk Isten előtt valódi helyünket, és egy porszem kicsinységével, alázatosságával engedjük, hogy általunk valósítsa meg örök tervét a világban, akkor Jézust követve - itt és most - az Isten országa megvalósulásán dolgozunk.

Az Isten országa tehát feladat, törekvés egy állapotra, harmóniára. Egyéni és társadalmi dimenziója van. Először bennem valósul meg, amikor döntök Isten ügye mellett. Ezzel Jézus engedelmességéhez kapcsolódom, és nem önmagam felé, hanem a mennyei Atya felé fordulok. Ehhez csakis a Szentlélek képes segítséget nyújtani, tehát mintegy befogadom a Szentháromságot. Ahol pedig Isten lakást vesz, ott létrejön az ő országa.

Miután megvalósult bennem Isten országa, ezt a kincset nem zárhatom magamba, hanem szüntelenül azon kell munkálkodnom, hogy kiárasszam, szétosszam. A Szentháromság Isten sem zárkózott magába, hanem elindult, hogy megkeresse és megmentse az elveszett világot, a bűnös embert.

Isten országának építményét apró téglák alkotják, s ezek az emberek közt szövődő kapcsolatok. Ily módon mindjobban átszövi az egész világot, és mint az élesztő, áthatja, átalakítja a társadalmat. Ismertetőjegyei: igazságosság, szépség, szentség, szolgálat, mosoly, ragyogás.

Nehéz feladat? Talán túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy "összeesküvést" szőve behálózzuk az egész világot. De hiszen nem is mi cselekszünk: mi csak eszközök vagyunk, akik által maga Isten - a Szentlélek - munkálkodik. Igen, a nyáj mindig maroknyi, mégsem szabad megrettennünk a feladat láttán, mert hatalmas kincs, felbecsülhetetlen erő birtokában vagyunk. Erőnk éppen erőtlenségünkben rejlik: "Ne félj, te maroknyi nyáj - üzeni Jézus -, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát" (Lk 12,32).

Kalacsi János

Ami keserű szájízt hagy maga után

Hogyan (nem) jön létre a közösség? (4)

A barátságot, a közösségépítés második elemét nagy gonddal kell ápolnunk, mert - hasonlattal élve - olyan érzékeny szakasz ez, mint a kicsírázás és a virágzás közötti időszak a növényeknél. A baráti kapcsolatok kibontakozásának, megszilárdulásának van két nagy ellensége, mondhatnánk halálos betegsége, amelyek elsorvasztják a növekedésnek indult közösség zsenge hajtásait.

Az egyik az érdek, a számítás. Ha bármiféle érdek vezet bennünket (még az olyan "legszentebb" is, mint a másik közösségünkbe való vonzása), akkor tönkretesszük a barátságot.

Egy terméket propagáló cég, egy szekta vagy egy párt technikája és a közösségépítés stratégiája között a különbség az, hogy az előbbiek meg akarnak nyerni valakit egy bizonyos cél érdekében, tehát nem érdek nélküliek, nem mentesek a számítástól és a haszonleséstől, az utóbbi viszont egyszerűen azonosul a felebaráttal, eggyé válik vele bármiféle eredmény kívánása nélkül. Ebben az esetben stratégia és a cél megegyezik: szeretni a másikat, beleélni magát az ő világába, egy szóval lenni a másikban. Két személy között ugyanis csak akkor van tiszta szeretet, illetve igazi közösség, ha "egymásban lakoznak", ahogyan erre Jézus adja a mintát az Atya és a közte fennálló szeretetkapcsolattal: "Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is bennünk." (Jn 17,21.).

Mindenféle érdek, haszon, számítás, elvárás, még a legártatlanabbnak tűnő is, centrifugális erő módjára kiröpít minket a másikból, és lelki-szívbéli távolságot teremt közöttünk. Akarva-akaratlanul a másik mindig ráérez a mi színlelt barátságunkra, mert távozásunk után valamiféle hiányérzet marad benne. Ő persze a legtöbb esetben ezt nem tudja megmagyarázni. Tény, hogy miután "egymásban lakoztunk", elégedettek vagyunk, de ha ez nem volt meg, akkor elégedetlenek maradunk. Az érdek mindig valami keserű szájízt hagy maga után: az édesnek induló barátságot keserűvé változtatja. Hány kapcsolat szakad meg, hány közösség bomlik fel csupán azért, mert a nagylelkűség vagy a buzgóság álarca mögül egy napon előbukkan az érdek, a számítás, a birtoklásvágy hideg arca!

A barátság másik nagy ellensége az időkorlátozás. A közösség ugyanis nem jelenik meg varázsütésre. Legtöbbször olyan folyamat ez, amely időt követel. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor nem félünk "veszíteni az időt", amikor a barátság azt kívánja, hogy órák hosszat együtt legyünk. A legtöbbször valóságos hidegzuhanyként hat, amikor azt mondjuk: "Nincs időm rád, nem érek rá veled beszélgetni!" Ha pillanatnyilag el vagyunk is foglalva, mégis azonnal meg kell határoznunk azt az első lehetséges órát, amit a felebarátnak ajándékozhatunk. Már az a hajlandóság is meghatja őt, hogy időt akarunk neki szentelni. Azután pedig, ha vele töltjük a szükséges perceket vagy órákat, irántunk érzett rokonszenvének minden hajtása arasznyira növekszik.

Íme tehát a barátság ápolásának két nélkülözhetetlen eleme: az érdeknélküliség és az idővesztés. Mindkettő azt jelenti, hogy önzetlenül a másik rendelkezésére bocsátjuk magunkat.

Pósa László

A legszentebb éjszaka

Az egyházi év legszentebb éjszakája a húsvéti vigília. A szent liturgia drámai kifejlődésében átéljük Krisztus feltámadását, a világosság győzelmét a sötétség fölött, az egyiptomi rabságból és a Sátán szolgaságából való szabadulást, lelkünk föltámadását. Ezen az estén az Úr Krisztus halálának és feltámadásának válnak részeseivé a felnőtt keresztelendők, akiket hosszabb felkészítés és próbaidő után megkeresztelnek, de megújul a feltámadt Krisztus ereje a hívekben is, akik már részesültek a keresztség mindent felülmúló kegyelmében. Ezért ez az éjszaka a legősibb hagyományok szerint az Úrnak szentelt éjszaka. A kezükben égő gyertyát tartó hívek pedig hasonlókká lesznek azokhoz, akik uruk érkezésére várnak, hogy amikor megjön, éberen, virrasztva találja, és terített asztalhoz ültesse őket. Mi sem természetesebb tehát, hogy a szertartás csak sötétedés után kezdődhet, hiszen a szent éjszakát nem lehet fényes nappal megünnepelni. Ma együtt ünnepeljük az ószövetségi és az újszövetségi húsvétot. Ahogyan Mózes átvezette népét a szolgaság földjéről a Vörös-tengeren az ígéret földjére, úgy vezet minket Krisztusunk a bűn rabságából a halált és a feltámadást jelentő keresztség vizén át az új, istengyermeki életre.

A szertartás első része az új fény ünneplése. A hívek a templom előtt vagy az előcsarnokban gyülekeznek, ahol a pap megszenteli az új, kőből csiholt tüzet. A feltámadt Krisztust jelképező húsvéti gyertyára rávési az évszámot, az alfát és az ómegát, annak jeléül, hogy Krisztus a kezdet és a vég, övé az idő és az örökkévalóság. Ezután öt tömjénszemet szúr be a gyertyába Krisztus öt sebének emlékére. Ekkor a megszentelt tűzről meggyújtja a húsvéti gyertyát, és a menet bevonul a sötét templomba. A húsvéti gyertya halad a menet élén, ahogy egykor a tűzoszlop vezette a pusztában Izrael fiait. A menet háromszor megáll: a templom előcsarnokában, a közepén és a szentély előtt, miközben a diakónus vagy a pap háromszor egyre magasabb hangon énekli: Krisztus világossága! És a hívek egyre bátrabban felelik: Istennek legyen hála. Az első megállásnál csak a segédkezők veszik át a tüzet, a másodiknál továbbadják a híveknek is. Terjed a feltámadt Krisztus fénye, elűzi a bűn éjszakáját, és a harmadik felkiáltásnál felgyullad a templom összes fénye. Állva, kezünkben égő gyertyával hallgatjuk végig a Húsvéti öröméneket (Exultet), melyben a diakónus szárnyaló költői elragadtatásban dicsőíti a legszentebb éjszakát, amikor Krisztus széttörve a halál bilincsét, az alvilágból győztesen tért vissza.

A szertartás második részében hét, vagy legalább három ószövetségi olvasmány hangzik el zsoltárokkal és könyörgésekkel, melyek az ószövetségi előképek felidézésével a húsvét mély értelmére oktatják a keresztségre készülőket és a keresztségüket megújító híveket. Az új teremtés éjszakáján olvassuk a teremtéstörténetet, az Egyiptomból való kivonulás történetét, amikor az Úr virrasztott népéért, végül a próféták szólnak az új szövetségről, melyet Isten köt népével.

Ezután drámai módon ismét felhangzik a Dicsőség: a felzúgó orgona, a megkonduló harangok és csengők beleharsogják a világba a húsvéti örömhírt. A szentlecke után a pap ismét megtanít minket a negyven nap alatt nélkülözött Allelujára. Ősi szokás szerint háromszor beénekli egyre magasabb hangon, amit a hívek örömmel megismétlnek.

A szentbeszéd után következik a harmadik rész: a keresztség és a bérmálás kiszolgáltatása, vagy ha ilyen nincs, a keresztvíz megszentelése és a keresztségi fogadalom megújítása. A keresztelendők szólítása után segítségül hívjuk a megdicsőült egyházat a mindenszentek litániájában, amit a keresztvíz ünnepélyesen megszentelése követ. A húsvéti gyertya vízbe merítése a Jordánban megkeresztelkedő Krisztust jelképezi, aki halálával és feltámadásával éltető erőt adott a víznek, hogy képes legyen újjáteremteni a bukott embert. A keresztségi fogadalom megújítására ismét meggyújtjuk gyertyáinkat, majd a pap minket is meghint a keresztvízzel keresztelésünk emlékére. Miután a keresztelendők a bérmálásban megkapják a Szentlélek erejét a tanúságtevő keresztény életre és teljes jogú tagjai lesznek a keresztény közösségnek, együtt lépünk a Húsvéti Bárány asztalához és részesülünk életadó Testében és Vérében, jövendő feltámadásunk zálogában.

A szentmise végén közép-európai szokás szerint a feltámadási körmenetben kivisszük a túlcsorduló húsvéti örömet a templomból, vagy legalább a templomon belül tartunk kisebb körmenetet. Ha nehézségekbe ütközik az éjszakai körmenet megtartása, át lehet tenni húsvétvasárnap délelőttre is. Mivel azonban ez nem kötelező, csupán kiegészítő része a szertartásnak, nem helyes a vigíliát előrehozni nagyszombat délutánra vagy időben összezsúfolni, mintha a körmenet lenne a központi esemény. Idősebb híveinkben még elevenen él a nagyszombat délutáni fényes körmenet, az ún. Feltámadás emléke. Ez annyira fontos helyet kapott a hívek tudatában, hogy teljesen háttérbe szorította a húsvét éjszakai virrasztást, melyet nagyszombat reggelén végzett el a papság a hívek csekély részvételével. XII Piusz pápa azonban visszaállította a nagyhéti szertartások eredeti időpontját és helyreállította a helyes hangsúlyokat, amit a II. vatikáni zsinat is átvett. A népi hagyományokat természetesen meg kell becsülni és gondosan őrizni, folyamatosan átitatva és nemesítve a liturgia szellemével. Kívánom a kedves olvasóknak, hogy az egyház szent szimbólumait mélyen átérezve, teljes szívvel be tudjanak kapcsolódni a húsvéti misztérium ünneplésébe.

Kovács Ervin

Krisztus lakomája

A magyar nyelvben honos húsvét elnevezés eredete a középkor szigorú böjtjeire vezethető vissza, ugyanis a hívők a finom falatoktól való hosszú, negyven napos tartózkodás után először húsvétkor fogyaszthattak húsételt. Az ünnepnek kialakultak a maga jellegzetes ételei: a bárány, mely már az ószövetségi zsidóknál is ünnepi eledel volt, az Egyiptomból való menekülésre emlékeztetett. Ezt a szimbólumot vette át a kereszténység Jézusra alkalmazva. Másik eledel a tojás és a valamivel újabb keletű jellegzetes húsvéti sonka és kalács.

A húsvéti szertartásokhoz tartozott az étel megszentelése. A 10. századtól említik a sonkaszentelést, majd a kenyér- és a 12. századtól a tojásszentelést. A húsvéti eledelek jellegzetes régi neve a kókonya, amely olasz vagy vallon jövevényszó lehet (olasz: cuccagna, vallon: cocogne). Még a középkorban honosodott meg a magyarok körében. Eredetileg azt a tojást jelentette, melyet a húsvéti szentelt sonka levében főztek meg. A húsvéti ételszentelés a böjti fegyelem állandó lazulása következtében napjainkra már csaknem teljesen elvesztette hajdani, még a múlt században is eleven ünnepélyességét, társadalmi, családi jellegét.

A hívek a szentelésre sonkát, kalácsot, sültbárányt, kenyeret, tojást, tormát vittek kengyeles kosárban, asztalkendővel, kis abrosszal leterítve. A templomban félig kibontották a kosarakat és a pad mellé sorakoztatták. Az első padba az újmenyecskék ültek, akik az elmúlt évi szentelés óta mentek férjhez. Szertartás után letakarták a kosarakat, és futva siettek haza. Mint mondták, azért, hogy a legügyesebbek a munkában is elsők legyenek.

Aki húst nem küldött szentelni, az nagyszombat este a kosárba helyezett ételt tette ki a szoba ablakába, és reggelig otthagyta, mert úgy tartották, hogy azon az éjjelen az Úr angyala minden házat megnéz, és a kint talált ételeket megáldja.

Odahaza a család minden tagja asztalhoz ült, és megkezdődött a húsvéti szentelt eledel elfogyasztása. Először a tormából ettek, hogy erős íze, könnyfacsaró illata elriassza a gonosz lelkeket. Majd megkínálták egymást a szentelt tojásból, s arra is nagyon vigyáztak, hogy kivel ettek, mert ha ezután eltévedtek volna az erdőben, hogy eligazodjanak, az illetőre kellett volna gondolniuk. A népi hiedelem szerint a tojás Krisztus keresztfájának, díszítése Krisztus kötelének, a torma meg a keserűségének jelképe.

Húsvétvasárnap rendszerint bárány, húsvéthétfőn pedig frissen rántott csirke került az ünnepi asztalra.

Emberségből: kitűnő

Húsvét: Jézus feltámadásának ünnepe. Nagyon csúnyául elbántunk vele. Mégsem hagyott itt bennünket: nem ment fel azonnal a mennybe. Az Apostolok Cselekedeteiben ezt olvassuk: "Szenvedése után (Jézus) sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik (a 11 apostolnak), és beszélt az Isten országáról" (ApCsel 1,3). Szent Pál ezt mondja erről az országról: "Az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben. Aki így szolgál Krisztusnak, az kedves az Isten előtt és rokonszenves az embereknek" (Róm 14,17-18). A missziós munka is ezt szolgálja az emberek között. Hogyan valósítja meg ezt Afrikában, Gánában Tharcisius de Ryter holland misszióstestvér? Erről írok most Maria Petra missziós nővér beszámolója alapján.

"És most emeld a lábad!" A fiú még bizonytalan, tanítója kezébe kapaszkodik. Óvatosan emeli egészséges lábát, és teljes súllyal új lábára, a protézisre nehezedik. Sikerült! Még egy kicsit inog, de idővel majd megszokja "útitársát", ahogyan itt a protézist nevezik.

A műhelyben kísérteties kép tárul a belépő elé. Az asztalokon karok, lábak nagy összevisszaságban. Egy rakás fa és fém alól egy kéz nyúlik a látogató felé. A végtagok nem hús-vér testrészek, hanem protézisek, amelyek gazdára várnak. Gána fővárosától, Accrától kb. 30 km-re, északon fekszik Adoagyiri-Nsawam, ott készítették őket az ortopédiai tréningközpontban. Huszonnyolc éve, 1961 óta ad ez a központ új reményt olyan embereknek, akiknek nincs karjuk vagy lábuk. Itt meggyőzik őket arról, hogy mégiscsak élhetnek emberi életet.

A központ alapítója és 74 éves kora ellenére még ma is éltető lelke Tharcisius de Ruyter verbita testvér. Szerény és tartózkodó, de tudja, mit akar: új életet ajándékozni az embereknek. Ez számára azt jelenti, hogy a testi fogyatékosokon segít. Elsősorban a gyerekeken és a fiatalokon, akiknek betegség vagy baleset miatt amputálták a végtagjaikat. A központban azokkal is törődnek, akik nyomorékon vagy bénán születtek.

Sok beteg tartózkodó és félszeg, amikor először lépi át a központ küszöbét. Az ország minden szegletéből jönnek, különböző törzsek tagjai és más-más nyelven beszélnek. Fogyatékosságuk miatt a falusi életből rendszerint kizárják őket, sőt, nem ritkán el is dugják, így hazulról sohasem távozhatnak el. A központ családias légkörében azonban a gyermekek is, a felnőttek is hamar feloldódnak, elmúlik a félelmük. Segít nekik a tudat, hogy betegségükkel nincsenek egyedül. Tharcisius testvér sugárzó nyugalommal gondoskodik arról, hogy minden símán menjen. Ellenségeskedést nem tűr, a központban nincsen helye törzsi nézeteltéréseknek, viszályoknak.

A központban 50-60 beteget ápolnak egy időben. Bár állandó helyszűkében szenvednek, a kisgyermekek mellett mégis ott lehetnek az édesanyák. Évente kb. 12000 beteg fordul meg itt, ahol a legtöbben viszszatérő betegek: hiszen a gyermekek és a fiatalok "kinövik" protézisüket, amelyeket emiatt állandóan újra kell méretezni.

A központ munkatársai rendszeresen meglátogatják betegjeiket otthonaikban is, mert a fogyatékosoknak az utazás körülményes és fárasztó. Gánában a közlekedési eszközök is túlzsúfoltak. A teherkocsikból átalakított "buszok" pedig egyáltalán nem mondhatók kényelmesnek. A jobb közlekedési eszközök viszont megfizethetetlenek a betegek számára.

A kis betegek így gondos orvosi ellátásban részesülnek. Medencében tornáztatják őket, szakemberek masszírozzák végtagjaikat, hogy hajlékonyabbá, mozgékonyabbá váljanak. Ezen kívül angol nyelvre is oktatják őket. Aki akar, egy mesterséget is megtanulhat. Tharcisius testvér szerint "a központ célja, hogy az egész emberen segítsen. Ehhez hozzátartozik a képzés is, hogy ezek a fiatalok maguk gondoskodhassanak létfenntartásukról".

A központ adományokból tartja fenn magát. A munkatársak közül 23 az Egészségügyi Minisztériumtól kap fizetést, 25-nek pedig a központ biztosítja ezt. A legtöbb adomány - kimustrált protézisek és pénz - külföldről érkezik. Az itt dolgozók találékonyak és sokszor szinte csodát művelnek a rissz-rossz protézisekkel. Ezáltal lényegesen csökkentik az árat. Így évente egymillió márkát is meg tudnak takarítani, és a megtakarított összeget másra fordíthatják. Így a betegek olcsóbban juthatnak a protézishez. Egy műláb ára máshol 2000-5000 német márka. A központban mindössze 130 márkába kerül.

A Tharcisius testvér haladó szellemű ember. Munkatársaival most éppen napelemeket szerelnek fel. Ez szolgáltatja majd az áramot a világításhoz és a vízmelegítéshez. Ez azért is szükséges, mert igen gyakori az áramszünet. A központ a testvér életműve. Ő a lelke, jó szelleme. Így szolgálja Isten országának terjedését. És valóban: emberségből kitűnő már itt a földön! A mennyben is biztosan!

Segítsünk imáinkkal, és kövessük tetteinkkel!

Suhajda Lajos SVD

Az okos ember addig él, ameddig akar

A szólásokban megnyilvánuló népi bölcsesség élettapasztalatot fejez ki, ezért nem hagyható figyelmen kívül. Szeretem is őket, érdemesnek tartom ismételgetni, a felnövekvő korosztályokkal megismertetni, megszívleltetni. Őseink olykor nagy áldozatok árán is vállalták a gyermekáldást. Nem ítélték el, nem mosolyogták meg azokat a házaspárokat, akik több gyermeket vállaltak. Inkább ily módon bátorították őket: "Ha adott az Úr báránykát, ad hozzá legelőt is!" Egy újabb unoka születésekor a boldog nagymama, aki maga is öt gyermek édesanyja, a minap nem titkolta örömét afölött, hogy a harmadik gyermeket is vállalták a fiatalok. Visszaemlékezett arra, hogy annak idején őt hogyan bátorította valaki: "Inkább tíz gyermek a karomon, mint egy a lelkiismeretemen." Léteznek azonban olyan szólások is népünk körében, melyek az élet negatív szemléletéről árulkodnak. Egyike azoknak, amely papi szívembe fájdalmasan hasít, öngyilkosságok hírülvétele alkalmával szokott elhangzani: "Az okos ember addig él, ameddig akar." Súlyos logikai csúsztatás rejlik ebben a szólásban. Visszatükröz egy életfelfogást, miszerint addig érdemes élni, ameddig azt jómagam érdemesnek tartom. Az esztelen, értelmetlen, önpusztító cselekedetet tévesen okosnak tünteti fel. A józan ész azonban megszólal, felhozza érveit, választ kér a döntő kérdésekre: vajon akkor teszek pontot az életemre, amikor úgy döntök, hogy elég volt? Ura vagyok én az életnek? Be kell látnom, életemet ajándékba kaptam a Teremtőtől. Ő az élet egyetlen Ura, felelőséggel tartozom neki, s akkor távozhatok e világból, ha ő magához szólít!

Az öngyilkosságok elkövetésében népünk sajnos világviszonylatban is élen jár. Számuk növekvőben van, aminek okát tudományosan is kutatják, de saját környezetünkben magunk is elvégezhetünk bizonyos megfigyeléseket. A visszavonhatatlan, önpusztító cselekedetnek különböző okai lehetnek: elviselhetetlennek és kilátástalannak tűnő élethelyzet, súlyos testi és lelki betegség, kínos szenvedés, mélységes csalódás, és kiábrándulás, pszichikai kimerültség, a társtalanság és magányosság elviselhetetlensége, a kielégületlen vágy megértésre és szeretetre, a fölöslegesség érzete, a vétkesség és bűntudat, a kétségbeesés, családi konfliktusok, végső elkeseredés stb. Az is megfigyelhető, hogy az öngyilkosságot fontolgató személy, mielőtt megtenné sajnálatos cselekedetét, még egy utolsó "segélykiáltást" bocsát környezete felé. Erre nagyon oda kellene figyelni! Persze nem biztos, hogy az utolsó pillanatban sikerül az illetőt lebeszélni határozatáról, de segítő jobbot kell nyújtani neki. Emlékezzünk csak az életbe belefáradt s a halált óhajtó Illés prófétára az ószövetségi Szentírásból. Az Isten embere úgy érezte, elege van mindenből, nem érdemes tovább élnie. Legjobb, ha kiszólítja az Úr az élők sorából. De Isten angyalt küldött hozzá, hogy megerősítse. Milyen bátorító az üzenet: egymás számára angyalok lehetünk, ha a megfelelő helyen, alkalmas időben, a nélkülözhetetlen segítséget nyújtjuk annak, aki csüggedt, megtört, életunt, kétségbeesett, s a legrosszabbra gondol. Talán rajtunk kívül nincs a közelében más, aki segíthetne. Legjobb azonban nem hagyni, hogy idáig fajuljon a helyzet. Segítsük egymásnak az élet terheit elviselni, hogy ne kelljen senkinek se ezt a szerencsétlen döntést meghozni.

Az ember életének és boldogságának legnagyobb ellensége a Gonoszlélek, aki az öngyilkosság gondolatát sugallja az életbe belefáradtaknak. Módszere jól ismert: "Átkozd az Istent és halj meg!" (Jób 2,9) Júdást sikerült neki előbb Jézus elárulására bírnia, majd az öngyilkosságra rávennie. A Sátán minden csábításának határozottan nemet kell mondani, mert ő vesztünket akarja, örök halálunkat. Nem vagyunk azonban a Gonosz markában, mert üdvösségünk érdekében "az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Ján 4,9). Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása által az élet hatalmas, diadalmas urának bizonyult.

Goethe Faustjának főhőse a húsvéti harangok zúgását hallva elvetette a méreggel teli poharat és az élet mellett döntött. A húsvéti hit adjon az élet terheitől megfáradtaknak erőt, hogy meg ne inogjanak.

Szungyi László

A hívek és papjuk

A tizenharmadik keresztapa

Délelőtt van. Egy ötven körüli édesapa keresi a plébánost. Keresztelni akarják a tizenharmadik gyermeket.

A plébános gratulál és leülteti az embert. Beszélgetés közben megkérdezi:

- Ki lesz a keresztapa?

Az apa öntudatosan válaszol:

- Rákosi Mátyás.

A plébános nem csodálkozik. Ismeri a szokást: a sokgyermekes szülők a miniszterelnököt hívják meg, hogy ajándékot kapjanak. Most mégis ezt mondja:

- Rákosi, úgy tudom, evangélikus. A keresztapának viszont igazi keresztény életet élő katolikusnak kell lennie.

Az édesapa azonban mindenképpen ragaszkodik döntésükhöz.

- Tudod mit? Menj haza, és gondoljátok még egyszer végig. Én is gondolkodom majd, hogy mit is lehetne tenni. Holnap tíz órára gyere el megint - javasolja a plébános, s ebben meg is egyeznek.

Másnap az édesapa pontosan megérkezik.

- Nos? - kérdi a plébános.

- Úgy döntöttünk, hogy mégis csak maradjon Rákosi Mátyás.

- Ha már ilyen nagy ember lesz a keresztapa, akkor illik, hogy az egyházközség is adjon valamit - vélekedik a pap. - Úgy gondoltam, hogy mi pedig egy tablót adunk. Van-e fényképetek mindegyik gyermekről?

- Van.

- Akkor nézzük csak őket - és papírt, ceruzát vesz elő. - A legidősebb?

- Hát a Jóska. Ismeri, járt ministrálni is.

- Keresztapja?

Így jutnak el a nyolcadikig:

- Keresztapja?

- Horthy Miklós.

A plébános nem szól semmit, csak ránéz s mennek tovább a tizedikig:

- Keresztapja?

- Szálasi Ferenc.

A plébános megint ránéz az édesapára, akit mintha fejbe kólintottak volna. Hirtelen felkiált és hadarva, kézzel-lábbal tiltakozik:

- Nem, plébános úr! Nem lesz Rákosi Mátyás a keresztapa!

(Horthy Miklós Magyarország kormányzója volt 1944-ig. Lemondása után a nyilasvezér, Szálasi Ferenc lett a miniszterelnök a háború végéig. Rákosi Mátyás pedig a háború utáni szocialista rendszernek volt a vezetője.)

Suhajda Lajos SVD

A tojás

- Ha feldobják fehér, ha leesik sárga. Mi az?

- Ugyan Ugribugri, hiszen már a pelenkás kistörpék is tudják, hogy ez a tojás! - kiáltotta Kökörcsin mérgesen, miközben már a harmadik virágszirmot igyekezett a kezében lévő piros tojásra ráfesteni. Szerette volna, ha szép egyformára sikerednek, de azok, mintha csak őt akarták volna bosszantani, mind másmilyenek lettek. Egyik túl kerek, a másik ovális, a harmadik hosszúkás. A tanító bácsi látva türelmetlen igyekezetét, megsimogatta Kökörcsin fejét és így szólt:

- Nem baj az, ha nem egyformák, így talán még szebb is. Te sem vagy pontosan olyan, mint a testvéreid, igaz? Ez így is van rendjén, mert attól, hogy valaki másmilyen, még nem biztos, hogy rossz. Elmesélek egy történetet abból az időből, mikor még a napos Balaton mellett, egy kis falucskában tanítottam. Volt az osztályomban egy kisfiú, Boldizsárnak hívták, de mindenki csak Bobónak nevezte. Sokan kinevették, mert 13 éves létére még csak második osztályba járt. Meggörbült testtel és gyönge felfogóképességgel született. Nehezére esett a beszéd és a gondolkodás is. Szünetekben lehorgasztott fejjel, egyedül ácsorgott az udvar sarkában. A társai kigúnyolták, lenézték és senki sem akart vele játszani. Aztán húsvét előtt, egyik órán Jézusról beszélgettünk. Elmondtam a gyerekeknek, hogy ő Isten Fia volt, aki azért jött el közénk, hogy megmentsen minket. Az emberek azonban nem fogadták be, mert más volt, mint ők. Jézus ugyanis soha nem bántott senkit, még szavaival sem, és mindenkinek segítségére volt, aki hozzáfordult. A gonosz emberek azonban elfogták, megkínozták és keresztre feszítették. Ő nem védekezett, bízott a mennyei Atyában, aki harmadnapra fel is támasztotta. Nem erre a világra, hanem egy csodálatosan szép, soha el nem múló életre. Ezután kiosztottam mindenkinek egy nagy műanyagtojást.

- Vigyétek haza a tojásokat és tegyetek bele valamit, ami az új életet mutatja! Holnapra hozzátok vissza! Megértettétek? - kérdeztem. A gyerekek lelkesen bólogattak, Bobót kivéve. Másnap a számtanóra végeztével elérkezett a tojások felnyitásának ideje.

Az első tojásban egy virág volt.

- Ó, igen, az illatos virág valóban az új élet jele - bólintottam.

A következőben egy játéklepke volt.

- Nagyszerű - mondtam. - Mindannyian tudjuk, hogy a hernyóból gyönyörű lepke lesz. Igen, ez is egy új élet.

A harmadik tojásban egy kis darab moha volt.

- Ez is a sziklák között kisarjadó életet mutatja - szóltam.

A következő tojást felnyitva nem tudtam, mi tévő legyek. A tojás ugyanis teljesen üres volt. "Ez csak Bobóé lehet - gondoltam. - Biztosan nem értette meg a feladatot." Nem akartam én is bántani, ezért óvatosan félretettem a tojást.

- Tanító bácsi, nem nézi meg az enyémet? - kérdezte félénken Bobó.

- De kisfiam, a tiéd teljesen üres! - válaszoltam csendben. Bobó ekkor felállt és tőle szokatlan magabiztossággal így szólt:

- Igen, de a Jézus sírja is üres volt! Hiszen feltámadt! - A meglepetéstől szólni sem tudtam.

- Tanító bácsi! - törte meg a csendet az egyik gyerek - Bobónak igaza van! Az ő tojása a legjobb!

Elismerő morajlás futott végig a termen, amit a kicsengetés szakított félbe. Másnap Bobó nem jött iskolába. A szüleitől megtudtuk, hogy súlyos beteg, látogatókat sem fogadhat. Az osztály felbolydult, fejüket összedugva tárgyaltak valamiről. Hogy miről, azt én is csak néhány nap múlva tudtam meg, amikor az utam Bobóék háza felé vitt. Már messziről figyelmes lettem valamire. Bobó szobájának ablaka alatt, mint valami kirakatban, 24 üres műanyagtojás sorakozott, hirdetve reményt sugárzó üzenetét: Krisztus feltámadt!

Katona Marianna