„Karom sokszor belefájdul a keresztelésbe…
Francisco de Jasu y Javier a Pamplonától hat óra járásnyira fekvő Xaver várában született 1506. április 7-én. Felmenői a navarrai baszk főnemesség kiemelkedő tagjai voltak, így hát jómaga is fényes karrierről és világot betöltő hírnévről álmodott. Testvéreivel ellentétben Franciscót már kiskorától kezdve jobban érdekelték a könyvek, mint a lovagi gyakorlatok. Édesapja megfelelő tanárok alkalmazásával gondoskodott róla, hogy még a szülői házban megszerezze a magasabb tanulmányokhoz szükséges előismereteket. Bölcseleti és hittudományi tanulmányait a Párizsi Egyetemen folytatta. 1530-ban a filozófia doktora lett, majd a Beauvais kollégiumban egyetemi tanszéket nyert. Párizsban barátkozott össze a nála jóval idősebb Loyolai Ignáccal. A hosszú éjszakákba nyúló beszélgetések során gyakran szóba került a Szentírás nagy sorsdöntő kérdése: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja?” Ignác lelki vezetésének köszönhetően Ferenc lelki életében nagy változás ált be. A büszke világfi szeme előtt apránként felderengett egész eddigi életének és célkitűzéseinek hiábavalósága. 1534. augusztus 15-én Ignác másik öt tanítványával együtt Ferenc is letette a szerzetesi fogadalmakat, egyben elkötelezte magát egy jeruzsálemi zarándoklatra. Miután az időközben kitört török-velencei háború lehetetlenné tette a szentföldi utat, társaival együtt Rómába ment, s átvette a San Lorenzo in Damaso-templom lelki vezetését. III. János portugál király kérésére Loyolai Ignác 1540-ben Dél-Kelet-Indiába küldte misszióba Ferencet. 1542. május 6-án érkezett meg Goába, Portugál India fővárosába. Három hónapi tevékenykedése után már azt jelentette Rómába, hogy annyian jönnek hozzá gyónni, hogy tíz ember munkájával sem tudná valamennyit kielégíteni. Volt nap, mikor egész falut megkeresztelt. „Karom sokszor belefájdul a keresztelésbe – írja 1544. január 15-én kelt levelében –, torkom bereked, és nem tudok beszélni, annyiszor el kell ismételnem az imádságokat, és annyiszor kell hallgatóim elé állítanom a keresztény ember kötelességeit.” A rengeteg tennivaló mellett azonban sikerült időt szakítania arra, hogy lefordítsa malabári nyelvre a legfontosabb imákat, valamint a katekizmust. Hároméves apostoli munka után Malaccába, majd Amboine szigetére ment. Goába csak 1547-ben tért vissza, hogy előkészítse utolsó nagy missziós útját Japánba. A felkelő nap országában előtte még nem járt katolikus misszionárius. Miután előkelő idegenként ajándékokkal halmozta el a japán tartományi kormányzókat, azok szabad kezet adtak neki a hithirdetésre. 1551-ig két társával több ezer japánt keresztelt meg. Időközben Ignác kinevezte Ferencet indiai tartományfőnökké. Ő látta, hogy a japánok életmód, műveltség és vallás tekintetében a kínaiaktól függenek, elhatározta, hogy Kínán keresztül kísérli meg a felkelő nap országának megtérítését. 1552-ben elindult Kínába, a mennyei birodalomba, de útközben megbetegedett és San Csao-szigetén 1552. december 3-án negyvenhat éves korában elhunyt. Földi maradványait 1554-ben átszállították Goába, s mindmáig épen őrzik a Bom Jesus rendház templomában. Jobb alsó karját, mellyel oly sok embert megkeresztelt, 1615-ben a római Il Gesu-templomba vitték. XV. Gergely pápa 1622. március 12-én Izidorral, Loyolai Ignáccal, Néri Fülöppel és Avilai Terézzel együtt a szentek sorába iktatta. Xavéri Szent Ferencben minden idők egyik legnagyobb misszionáriusát tiszteljük, aki immár négy évszázada a hithirdető szolgálat példaképe. |