A változásKarácsonyról már annyi mindent írtak, hogy az ember néha már azt gondolja, nincs új téma. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen olyan eseménnyel állunk szemben, ami messze túlhalad minden emberi bölcsességet. Sőt, ha mélyen belegondolunk a misztériumba – mert valójában titokról van szó –, egyszerűen némák maradunk. Ennek az eseménynek az üzenetét az ember csupán hitben tudja elfogadni, miközben rádöbben saját méltóságának és az Isten szeretetének nagyságára: az Isten emberré vált, hogy odaajándékozza magát az embernek. A kérdés önmagától vetődik fel: mivel érdemelte ki az ember ezt a szeretetet? Milyen Isten az, aki ennyire megalázza magát? Filozófiai és teológiai fejtegetések helyett mi egészen egyszerű szavakkal fejezzük ki magunkat. Boldog, kegyelemteljes karácsonyt kívánunk. Kezet fogunk, üdvözlőlapot küldünk, telefonbeszélgetésben mondjuk el jókívánságunkat. Így az ünnep sajátos légkörében újfajta módon találkozunk rokonainkkal, ismerőseinkkel, barátainkkal. Mindez Isten születésének, emberré válásának a fényében történik. Amikor valakinek boldog karácsonyt kívánunk, egyben azt fejezzük ki, hogy úgy látjuk őt, mint akiért az Isten emberré lett. Ő érték az Isten szemében. Isten kimondhatatlanul szereti. Mintha csak azt mondanánk: légy boldog, mert Isten szeret téged. Ugyanez a jókívánság kifejezésre juttatja meggyőződésünket, hogy az élet szebb és gazdagabb, mint ahogyan azt a mindennapi életben sejtjük. Boldogok lehetünk érdemeinken felül, mert a boldogság forrása nem a mi érdemünk, hanem Isten szeretete, amely a megtestesülésben megnyilvánult. A békesség, amiről az angyalok adnak hírt, konkrét ajándék az emberi szív számára. Ez is oka annak, hogy egymást boldognak mondjuk. A „boldog karácsony” az ünnep tartalmára is utal. Karácsony Jézus születésének a napja. A második isteni személy, aki kimondhatatlan és nagy Isten, mindenható, mindennek teremtője, aki átkarolja az egész világmindenséget, emberré lett: gyermekként jött a világra. Gyermeki alakot öltve kicsivé és sebezhetővé vált, aki mások szeretetét és segítségét igényli. Az emberiség nehéz történeti pillanatában, az ősbűn elkövetése után az ember félelmében elbújt az Isten elől. Most ugyanaz az Isten jön hozzá mondván: nem kell félned, úgy jövök hozzád, mint a barátság és szeretet koldusa, s nem úgy, mint ítélőbíró és zsarnok. Ő jövetelével átalakítja a történelmet. És mivel Isten közelsége elűzi a félelmet, történelmi változás áll be Isten és ember viszonyában: megkezdődik az öröm és boldogság időszaka. Karácsonykor megnyilvánul Isten emberszeretete is. Ha Isten ennyire szeret bennünket, akkor nekünk is szeretnünk kell egymást. Jézushoz hasonlóan mi is meghívást kaptunk a békességes és szeretetteljes életre. Hívatásunk, hogy egymás támasza legyünk. Ennek ellenére érezzük, hogy gyakran félelem uralkodik közöttünk. Rettegünk egymástól. Emberi kapcsolatainkat sokszor a bizalmatlanság mérgezi. Mindez a bűn következménye, a régi sebek megnyilvánulása. Karácsony segíthet bennünket abban, hogy szépsége és az isteni szeretet kinyilvánulása által megérezzük szívünkben a szeretetet és az örömet, és megszüli a bátorságot is, hogy embertársunkhoz merjünk lépni, kérve a kibékülést. Hiszen ha Isten kibékült a világgal, nekünk sem marad más választásunk. Az isteni szeretet egybeköt bennünket. Téged is, engem is szeret az Isten. Nincs helye tehát a bizalmatlanságnak, sem a békétlenségnek. Karácsonyi jókívánságom is ezen alapul: legyünk igazán boldogok, mert az Isten szeret bennünket. |