
Kisiskolások mesélték:
Én nagyon szeretem a mákos tésztát, ezért kértem anyut, hogy főzzön. Amikor kész lett, anyu megkérdezte a húgomat, Zsuzsit, hogy kér-e. Ő azt felelte, hogy igen. Amikor anyu odatette elé a tányér mákos tésztát, sokáig nézegette, és végül azt mondta:
– Mégsem kérem! Túl piszkos!
Vissza
Pista bácsi egy nap éppen a templom mellett megy el, amikor a pap megállítja, és azt tanácsolja neki, hogy csatlakozzon az Úr seregéhez.
De hát én már tagja vagyok az Úr seregének! mondja Pista bácsi.
Akkor hogyan lehetséges, hogy csak karácsonykor és húsvétkor látom a templomban? kérdi a pap.
Úgy, hogy én a titkosszolgálathoz kerültem hangzik a válasz.
Vissza
Mért nem szóltál, nagyi?
A testvéremet Editnek hívják és négy éves. Még nem jár óvodába, ezért délelőtt, amikor a szüleim dolgoznak és én is iskolában vagyok, a mamám vigyáz rá. Egyik nap, amikor hazaértem a suliból, ott ült a nagyi ölében és az arcát cirógatta:
Kicsit nagy terád a bőröd
Nem szóltál, mikor rád adták?
Hitélet, 2000. január
Vissza
Vajon lézetik-e a Télapó?
- Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni. De több mint 300000 fajta élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár, és bár ezek többsége ízeltlábú vagy baktérium, nem zárhatjuk ki teljesen annak a lehetőségét sem, hogy létezik repülő rénszarvas, és a Télapó repülő rénszarvasok vontatta szánon közlekedik.
- A világon 2 milliárd gyerek él. De minthogy a Télapó szemmel láthatólag nem törődik a mohamedán, hindu, zsidó és buddhista gyerekekkel, így a munka 15%-ra mérséklődik azaz 378 millióra az ENSZ Népességügyi Hivatala szerint. Háztartásonként átlagosan 3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent.
- Feltételezzük, hogy minden otthonban van legalább egy jó gyerek. A Télapónak, hála a különböző időzónáknak és a Föld forgásának, 31 órája van feladata elvégzésére, ha keletről nyugatra halad. Így 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy minden jó gyerekkel rendelkező keresztény otthon esetében 1/1000 másodperce van, hogy leparkoljon, lepattanjon a szánról, beugorjon a kéménybe, megtöltse a cipőket, a maradék cuccot szétszórja a fa alatt, fogyasszon a kitett csemegékből, felmásszon a kéményen át, vissza a szánra, és átmenjen a következő házhoz. Feltételezve persze, hogy az említett 98,1 millió megálló egyenletesen oszlik el a Föld felszínén (ami persze nem így van, de számításainkhoz ez is megteszi), két ház átlagosan 1,2 km távolságra áll egymástól, a teljes út pedig 117 millió km, nem számolva azokat a megállásokat, amelyekre mindnyájunk rászorul legalább egyszer minden 31 órában.
- Ez azt jelenti, hogy a Télapó szánja mintegy 1000 km/s-os sebességgel mozog, azaz a hang sebességénél mintegy 3000-szer gyorsabban. Az összehasonlítás kedvéért vegyük figyelembe, hogy a leggyorsabb emberalkotta szerkezet, az Ulysses űrszonda mindössze 44,6 km/s-mal vánszorog, egy hagyományos rénszarvas pedig 25 kilométert tesz meg óránként ha nagyon siet.
- A szán rakománya vizsgálódásunk újabb érdekes eleme. Feltéve, hogy egy gyerek sem kap többet, mint egy közepes lego játék (kb. 1kg), a szán mintegy 321,300 tonnát szállít, nem számítva a Télapót, aki így túlsúlynak minősül. A Földön egy hagyományos rénszarvas maximum 150 kg-ot tud elhúzni. Még ha feltételezzük is, hogy a repülő rénszarvas (vö 1. pont) tízszer ennyit húz, a szán nem mozdul 8, de meg 9 rénszarvassal sem. Pontosan 214,200 állatra van szükség. Ez megnöveli a súlyt, ha magát a szánt nem is számoljuk, 353,430 tonnára. Ez négyszer annyi, mint a világ legnagyobb hajójának, a Queen Elizabeth-nek a súlya. Ezt a hajót a Titanic katasztrófája után építettek, és 1962-ben vontak ki az Atlanti-óceáni forgalomból, most Los Angeles-ben áll.
- Ha 353,000 tonna 1000 km/s sebességgel halad, az nagy légellenállásba ütközik, ami felmelegíti a rénszarvasokat, körülbelül úgy, ahogy az űrhajók felmelegednek, amikor visszatérnek a Föld légkörébe. A két vezér-rénszarvas eközben 14,3 milliárdszor egymillió (összesen 14300000000000) Joule energiát nyel el másodpercenként. Vagyis szinte azonnal kigyulladnak, felgyújtva maguk mögött az egész fogatot, miközben fülsiketítő robaj hallatszik. Az egész rénszarvassereg 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. Eközben a Télapó 17,500-szor akkora centrifugális erőnek van kitéve, mint a Föld gravitációja (ez 17 ezer g). Egy 120 kilós Télapó (ami röhejesen kicsi), mintegy 8207123 kilogrammos erővel préselődik majd szánja háttámlájának.
Konklúzió: Ha a Télapó valaha is megpróbált karácsony éjszakáján ajándékokat kihordani, mostanra biztos halott szegény.
Vissza
Egy papi összejövetelen János püspök atya a jelenlévők előtt megállapítja, hogy papjaink életkora nem is olyan lesújtó, hiszen csupán 48 év az átlagéletkorunk. Erre az egyik ötven éven felüli pap odasúgja a mellette ülőnek:
Hála Istennek, valamiben én is átlagon felüli vagyok!
Vissza
|