Bizarr építészi álmok helyett igazi templomot
Megkülönböztetett figyelemmel olvasom katolikus lapunk A liturgia forrásából rovatát. Ebben az író emberközelbe szeretné hozni azt, aminek mindennapjaink éltető forrásának kellene lennie: a liturgiát. A decemberi számban a templomról volt szó Íme az Isten hajléka az emberek között címmel. Ehhez szeretnék pár gondolattal hozzászólni, mivel az író szerintem kissé megrekedt a középkori templomszemléletnél, amit a II. vatikáni zsinat igencsak megreformált.
Legtöbb hívő a templomot mind a mai napig „Isten házának”, a „mennyország kapujának” tartja. Ez a középkorban kialakult Eukarisztia-kultusznak köszönhető, és a szentek erőteljes térhódításának a liturgiában. Az Eukarisztia szentélyben történő őrzése a mennyei Jeruzsálem előképét vetíti a középkor emberének szeme elé, és kialakítja a vasárnapi kereszténységet (vasár- és ünnepnap szentmisét becsületesen hallgass!). A 20. század elején egy lassú mozgás indul el: visszanyúlás az ősi forrásokhoz, amit a II. vatikáni zsinat még erőteljesebben hangsúlyoz. Egy német liturgikus így fogalmaz: „A templom elsősorban a Krisztusban megszenteltek háza.” Az épület a maga méltóságát a közösségtől kapja, amely benne ünnepli az Eukarisztia áldozatát. Nem azért szent hely, mert Istennek „lakóhelye”, hanem azért, mert a „szenteknek”, vagyis Krisztus és a Szentlélek által Istentől megszentelteknek a háza. És ezt hangsúlyozza a II. vatikáni zsinat, amikor azt fejti ki, hogy a liturgikus megújulásnál az alapvető szempont: „a közösség kialakítása és megerősítése”.
A középkor, majd a barokk templomait ezeknek a gondolatoknak megfelelően kell megfogalmazni, kialakítani. A Magasságbeli nem lakik emberi kéz által alkotott épületben! Isten bennünk van, lelkünkben lakik (vö. Szent Pál tanítása).
A cikk írója három pontban határozta meg a templom fogalmát, ezt én kiegészíteném még kettővel: 1. „A templom az istentiszteletre összegyülekezett közösséget befogadó épület” (Liturgikus lexikon); 2. „A templom elsősorban a keresztény közösség gyülekező helye és a liturgikus cselekmények végzésére, az ezekben való közreműködésre alkalmas épület” (II. vatikáni zsinat).
És már vissza is jutottunk a gyökerekhez, hiszen Szent Ágoston meghatározása a következő: „Ecclesia dicitur locus, quo ecclesia congregatur” – vagyis a templom az a hely, ahol az egyház egybegyülekezik.
Hogy ezek után milyennek kell lennie egy mai, modern templomnak? Erről is rendelkezik az egyház. Az elsődleges irányelveket a II. vatikáni zsinat Konstitúció a szent liturgiáról című tanítása nyújtja, a részletes utasítás pedig a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseiben áll. Nagyon szerény, de megfontolt véleményem az, hogy ezeket papjaink egy része nem is ismeri, vagy nem veszi tudomásul (a közelmúltban egy szentélyben például négy keresztet számláltam). Hát még építészeink! Érdemes lenne egy cikksorozatot indítani a fenti témáról. Annál is inkább, mivel mind több helyen hangzik el: építsünk templomot! Sajnos szemtanúja voltam és vagyok nem egy helyen a templomépítésnél annak, hogyan versengenek az építészek. Újonnan épülő templomaink egy része (vagy nagy része) „Isten hajléka az emberek között” lesz, csak éppen a bennük lévő pompa, bizarrság, egy-egy építész oda nem illő álma mellől éppen mi, hívek fogunk hiányozni áldozatunkkal, megőrizve vasárnapi kereszténységünket.
Fontos, nagyon fontos feladata a lelkipásztornak és a hívőnek a templom megismerése. Törekedjünk arra, hogy ez megvalósuljon!
Tisztelettel: egy hívő
A fenti levelet egyik olvasónk küldte szerkesztőségünkbe. Önnek mi a véleménye a témáról?